Luna McFadden

Luna McFadden

Lu

17

Cserediák

kaya scodelario

About me
Anya: Chanel Moor, -, ha élne biztos remek kapcsolatunk lenne
Apa: Edward McFadden, 45, ingadozó a viaszonyunk
Tesó: egyke vagyok
Titulus: Loner

Külső
Nem vagyok egy feltűnő megjelenésű személy. Inkább megbújva a fal mellett haladva lehet engem látni. Ebből adódóan olyan lehetek mint egy szellem, senki sem figyel meg, ám, ha még is láthatja, hogy 169 centiméter magasságú, törékeny alkatú leányzó vagyok. Bőröm kissé sápadt hatást kelt, nem hiába hisz kerülöm a a vitamindús Napsugarakat.
Arcomat látván észrevehető, hogy aprócska szeplők húzódnak meg orromon és szemem alatt. És, ha már a szemem szóba jött, nagy virító kék szemeim vannak, melyek általában félelemtől csillognak. Színét kiemeli sötét barna hajam, mely enyhén hullámozva omlik le vállam mellett.
Azt hiszem mindenről meséltem. Hoppá! Egy valami kimaradt, az öltözködésem. Nem szeretem a rózsaszín, illetve feszülős göncöket inkább a lazább darabok kedvelője vagyok. Magassarkú helyett szívesebben hordok inkább tornacipőt, sportcipőt, s szoknya helyett, farmert.
Most már teljes az összkép, legalább is remélem így ellehet képzelni külsőmet.

Belső
Mikor anyukámat elvesztettem egy világ dőlt össze bennem, de ez gondolom nem meglepő. Gondosan ápolt rózsaszál, mely bennem cseperedett szép lassan hervadni kezdett, nem volt ki szeretettel gondozza. Elfordultam apámtól, elfordultam az egész világtól, s egy burokban éltem. Lassacskán elfelejtettem mit jelent egy jóízű nevetés, egy tiszta mosoly, önfeledt szórakozás. Magamnak való, savanyú emberré kovácsolt a gyász.
De ahogy mondani szokás, ne félj a sötétben hisz jő a fény...
Aprócska fénysugár valóban megvillant előttem, s a múlt mély sebe forrni látszott. Megbújtam továbbra is a tömeg elől, ám pár embernek lassan de biztosan nyílni kezdtem, és a szirmait dobáló rózsa ismét éledni kezdett.
A tragédia, a magány megtanított erősnek lenni, így nem sírok, de nem is vagyok önfeledt vidám.
Egy időre Párizsba menvén cserediáknak próbálom magam törhetetlenné tenni. Az új környezet pozitívként hat rám, ám a sok menőnek mondott ember, az hogy különcnek tartanak csavar egyet lelkemen, de nem számít. Kibírom magamért, és anyukámért.

Önéletrajz
Hozott:
HALÁL
Mikor mindenki azt hiszi halott vagy és nem tudod miért siratnak az kegyetlen rossz érzés.
Hallom őket. Tudom, hogy itt vannak. Ordítok, de valójában némán fekszek mozdulatlan. Nem érti senki, hogy élek. Hogy én még ezen a földön koptatom talpam. Eltelt egy hét az emberek ki be járkálnak és hallom ahogy rólam beszélnek. Hallom ahogy férfiak beszélnek külsőmről. Undorító. Legszívesebben szétszabnám őket, de nem lehet. Ők fizikailag is élnek én pedig csak fekszek, nem látok semmit nem tudok mozogni.
Utolsó nap
A családom teljesen belenyugodott abba, hogy nem tartozom az élők közé. Nem hallom a hangjukat, csupán egy férfiét ki folyton hangoztatja, hogy "had vágjam már fel". Mint egy rossz film. Kegyetlen horror. A lepedőt lerántják testemről, látom a kopasz férfit, s önelégült arcát. Szike van nála. -Nem akarom! Hé!!! Figyeljen már ide nem vagyok halott!- De nem. Most sem hallja szavaim.
Csoda
Hirtelen szemem elé táruló világ megtisztul. Homály kusza fellege szerte foszlik.
Testem megmozdul. Tüdőm megtelik levegővel, mellkasom megemelkedik. Szemem elkerekedik mint aki újjá éled.-Nem vagyok halott!- Ismételten csak ennyit tudok mondani de ezúttal valóban szóra nyílt szám. Hófehér ruhában ácsorgó férfi megdermed. Nem szól semmit csak mereven néz rám. Nehézkesen mozogva felülök az asztalon mire fektettek. Szikét szorongató doktor arcán verejték szalad végig, majd mint aki megőrült lábamba döfi az éles szerszámot. Sikolyomtól rezdül meg az egész szoba. Mindenki berohan a kórterembe. Döbbent arcok, sokkot kapó emberek.
Második esély
Az egyik orvos észhez kap, hogy ömlik a lábamból a vér és gyorsan tolókocsiba ültetve vizsgálóba tol ahol lekezeli a sebem. Tekintetem üressé válik. Testem mozdulatlan. Aprócska szisszenés sem hagyja el szám. Olyan lettem mint egy zombi. Chace névre hallgató ifjú orvos próbál szóra bírni, de kevés sikerrel. Csak nézek ki a fejemből, de legalább élek. Fizikailag is...élek! Mindenféle vizsgálatot elvégeztek rajtam, hogy a testem miért produkált halált. De nem jutottak ésszerű magyarázatra így elkönyveltek annyival, hogy techalott voltam jó ideig és ennyi.

UTÁLLAK
Azok az emberek kiket egykor családomnak hittem és szerettem valóban elkönyveltek halottnak. Mikor értesítették őket, hogy még is élek nem érdekelte őket. Hogy tehetik ezt velem? Az egyetlen gyermekükkel? Talán a rimánkodás is csak álca volt? Valójában örültek annak, hogy megszabadulnak tőlem?
A kórházban egy feladatom van minél hamarabb felépülni. Ezt követően jöhet a bosszú. Amiért magamra hagytak. Szégyenletes módon elárultak, a saját szüleim. Undorítóak. Gyűlölöm őket. Örökké!
Életem értelme
Végre meggyógyultam, kiengedtek a kórházból. Eszem ágában sincs haza menni. Haza? Miféle haza nekem olyan nincs. Nincsen apám, sem anyám sem otthonom se semmim! Az utca lesz az én családom az otthonom a biztonságom.
Nem éppen a legjobb társaságot mondhatom közelinek magamhoz, de legalább vannak akik még ha csak érdekből is, de szeretnek. Legalábbis ezt mondják. Ők juttatnak droghoz. Függővé válok szép lassan. Tekintetem ismét oly üres lesz mint mikor megízleltem a második esélyt. Az új életemet. Kaptam még egy esélyt és ezt is elcseszem. De már mindegy. Életem értelme az anyag. Egyetlen slukkért ölni tudok, s bűntudat nélkül teszem, ha kell.
Bosszú
Eljött a kegyelem döfés ideje. Eljött az én időm, a bosszú édes pillanata. Elloptam a bandavezér pisztolyát és már drága családi fészeknél is ácsorgok. Berontok a házba anyámék épp a tévé előtt döglenek és egymás szájában kalandoznak. Szánalmas egy bagázs. A hideg is kiráz tőlük.-Hát szép estét imádott családom. Hogy s mint?- Ördögi pillantás csillan meg a belőtt kristályos szemekről. Felállnak riadtan, apám anyám elé áll.-Mit akarsz?-Az, hogy mit akarok szerintem egyértelmű, de úgy látszik, hogy hülyék ahhoz, hogy felfogják mi is folyik itt. Pisztolyt megemelem, feléjük szegezem. -Köszönöm, hogy le se szartatok!- Könnyes szemekkel húzom meg a ravaszt, de tudatlanságomnak köszönhetően csak a falba repítettem golyót. Félek. A fegyvert elejtem és szaladni kezdek. Utolsó pénzemből buszjegyet veszek. Nem tudom hova megyek csak el innen.